Információs blokk Információs blokk
Ön most itt van Hírek aktualitások

A közösségi összefogás szép példája volt a falunapunk. A szervezési és lebonyolítási feladatokban nemcsak a képviselő-testület és az önkormányzati dolgozók vették ki részüket, hanem sok önkéntes segítő is, és felajánlásokból sem volt hiány. Mindezeknek köszönhetően egy színvonalas, tartalmas program várta a település apraját-nagyját.

A falunapi programkavalkád Lakatos Richárd helyi fafaragó kiállításnak megnyitójával kezdődött. 14.30-kor Szegedi Ferenc polgármester köszöntötte a jelenlévőket. "A mai nap nemcsak a szórakozásról szól, hanem arról is, hogy újra megerősítsük közösségünk összetartozását. Falunapunkon a gyerekek, a fiatalok és az idősebbek egyaránt megtalálják a számukra kedves programokat, és együtt élvezhetjük a hagyományainkat, ízeinket, zenénket és kultúránkat." – hangzott el polgármester úr beszédében.

Ezt követően a Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tartott látványos bemutatót. Mutyi bohóc szórakoztatta a legkisebbeket, a színpadon pedig egymást követték a fellépők (Kelta Álom Ír Sztepp Tánccsoport, ÜSTökös Kompánia, Tungsram Nyugdíjas Dalkör, Kovács Andrea, Kabai Alex). A délután egyik fénypontja a Pacsirták együttes előadása volt. A kissé kellemetlen időjárás sem riasztotta el az érdeklődőket. A közösségi főzés felhívásra 5 csapat jelentkezett, jó hangulatban finom ételeket készítettek. Street food ételek, körhinta, légvár, népi fajátékok, arcfestés, vásárosok mind-mind várták a település lakóit.

Nagy örömünkre sokan eljöttek, velünk ünnepeltek, szórakoztak. Szívesen láttuk a környező településekről érkezőket is. A nap a Play zenekar fergetes bulijával zárult. A célunk az volt, hogy aki itt megfordul, jól érezze magát, valamint alkalmat teremtsünk találkozásokra, baráti beszélgetésekre.

 



Eseménynaptár
2026. május   
H K Sz Cs P Sz V




1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Facebook
Minden jog fenntartva ! Gelse Község Önkormányzata www.gelse.hu polgarmester@gelse.hu Oldaltérkép